Ellenállni a bennünk és a körüllöttünk lévő erőszaknak

 május 7. szombat 14:00 - 19:00

Május 7-én felavatunk egy új emléktáblát, melyen A szenvedés gyógyítása című beszéd lesz olvasható teljes terjedelmében. 1969. május 4-én Silo ezzel a beszéddel tette le annak az új szelleméségnek az alapjait, mely az elmúlt több mint ötven évben a világ minden táján elterjedt, és mely a mikebudai Park létrehozását is ihlette. 

Akkor az erőszak, a vágy és a szenvedés gyökeréről beszélt, illetve a erőszakból kivezető útról. Arról, hogy a világ pattanáig feszült, és figyelmeztetett rá, hogy a hamis utak nem vezetnek ki az szenvedésből. Ma mindnyájan a bőrünkön érezzük, hogy az emberiség mély válságba jutott. Talán éppen ezért jó pillanat eltölteni egy napot és beszélgetni azokkal, akik meg akarnak tanulni ellenállni a bennük és a körülöttük lévő erőszaknak, hogy legyőzzék a szenvedést magukban és a környezetükben.
 
A program 14 órakor kezdődik. 15 órakor felavatjuk az emléktáblát, meghallgatjuk a beszédet, és megosztjuk egymással a gondolatainkat, tapasztalatainkat. Kb. 17 órakor közös ceremóniát tartunk a meditációs csarnokban. 
Ezen kívül kötetlen együttlét a program, és megköszönjük, ha hoztok magatokkal valamit a közös büféasztalra. 
Megjelent: 342 alkalommal