| Az Emberi test és a Szentség |
| Kétszer egy napos műhelymunka Peter Deno holland táncos, koreográfus, humanista vezetésével az általa kifejlesztett módszer alapján. A cél az emberi lényben lévő Szentség megtapasztalása és kifejezése a test segítségével.
Kezdési és befejezési időpontok:
május 12., szombat 10:30 – 19:00 május 13., vasárnap 11:00 – 17:00
|
|
| Május 5-én 18 órától 6-án estig a Silo üzenetében szereplő ún. „Jóllét ceremóniáról” lesz szó, melynek során egy közösség tagjai együtt megfogalmazzák és „elküldik” legjobb kívánságaikat azoknak, akiknek (az egészségükkel, a kapcsolataikkal, az érzelmi életükkel kapcsolatos problémák miatt) erre szükségük van.
|
|
| Létezik egy fontos elv, az úgynevezett Aranyszabály. Ez az elv így szól: "Ha úgy bánsz másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak, akkor felszabadítod magad". Nem újdonság ez az elv, több ezer éves. Kibírta az idõ múlását különbözõ kultúrákban és a Föld különböző pontjain.
Ezt szeretnénk tanulmányozni és elmélkedni mindezekről, aminek segítségével úgy alakíthatjuk életünket, kapcsolatainkat, hogy mindez a belső fejlődés érzését adhatja számunkra.
Időpont: április 28., szombat 10.00 – 18.00
|
|
| Szeretettel meghívunk a Parkba egy Családi napra, melynek fő témája a tűz. Ezen a napon begyújtjuk az ősi elven működő anagama “Sárkány” kerámiaégető kemencét, és kerámia tárgyakat készítünk benne. Ezen túl ki lehet majd próbálni a tűzcsiholást, a tűz őrzését, a kerámia készítés ősi fogásait.
Időpont: május 26., szombat 10-20-ig
|
|
| Van belső erőd? - Szeminárium az Erőről |
| Mi a legjobb benned? Mire támaszkodhatsz, hogy fejlődjön az életed?
Azt gondoltuk, hogy az Erő témája megéri a tanulmányozást és az elmélkedést, összekapcsolva a saját tapasztalatainkat Silo írásaiban megtalálható magyarázatokkal és leírásokkal.
Időpont: március 17-18. , szombat, vasárnap
|
|
| Támogasd adód 1 százalékával a Parkot |
|
Idén már jogosult a Parkot működtető Pangea Egyesület az 1 százalékra. A befolyt összeget a Park fejlesztésére fordítjuk. Kérünk, segíts, hogy minél előbb befejezhessük!
|
|
| Képes beszámoló a Park elmúlt egy évéről |
| Készítettünk egy videót az elmúlt év munkálatairól, fejlesztéseiről, eseményeiről, találkozóiról.
|
|
| "Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni..." - szilveszter este a Parkban |
| Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni..., hogy olyan hangulatot teremtsünk, amely segíti kéréseink megfogalmazását és elmélyítését.
Szeretettel várunk a kérések ceremóniáján 2011. szilveszter estéjén a Mikebudai Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjában.
A program este 8 órakor kezdődik.
|
|
|
| Év végi ünneplés a Parkban |
| 2011. december 17., szombat, 14:00 – 19:00
Az év lezárásaként közös ünneplést tartunk a Parkban, melyre mindenkit sok szeretettel várunk.
|
|
| A jövő, amit szeretünk... |
|
Szeretnénk egy napot eltölteni azzal, hogy közösen elmélkedünk, beszélgetünk, és próbálunk segíteni egymásnak abban, hogy közelebb kerüljünk egy olyan jövőképhez, amelyre igazán vágyunk.
|
|
| "...Ha ez a csatorna kinyílik, többé nem könnyen záródik vissza..." Meghívunk egy különleges alkalomra.
|
|
| Beszámoló a monolit felavatásáról |
|
2011. szeptember 17-én ünnepélyesen felavattuk a monolitot és magát a Parkot is.
|
|
| Program of the inauguration and registration |
|
You can read below the program of the inauguration.
If you wish to participate in the celebration, please fill out the form by clicking on Read more...
Accomodation and travel
Download the Welcome Kit | .pdf | 594 kb
|
|
| Képes beszámoló a Park elmúlt fél évéről |
| Június 25-én nyári negyedéves ünnepet tartottunk a Parkban. A látogatóknak bemutattunk egy képes beszámolót az elmúlt félév eseményeiről és munkálatairól, majd körbevezettük őket a Parkban. Ezt követően megnéztünk egy interjút Silóval az Üzenetéről, a mély és átalakító tapasztalatokról, a szenvedés forrásáról és annak legyőzéséről, az ideológiákról és az illúziókról. A napot egy ceremóniával (közös tapasztalattal) zártuk le.
|
|
| Videóbeszámolók a nyílt napról és a kemenceépítésről a Parkban |
| Május 7-én közös ünneplést és nyílt napot tartottunk a Parkban, Silo első nyilvános beszédének évfordulóján.
Május utolsó hétvégéjén pedig egy "Sárkány" (Anagama) kemencét építettünk. A Tűz-mesterség műhelyhez kapcsolódó kemencében többek között kerámiát is lehet majd égetni.
Mindkét eseményről készítettünk egy-egy videót.
|
|
| Szeminárium a megbékélésről |
"Ha keressük az őszinte megbékélést önmagunkkal és azokkal, akik mélyen megsebeztek minket, az azért van, mert az életünk mély átalakítására törekszünk." (Silo)
A szemináriumot 2011. június 4-én, szombaton tartjuk, 10-től 18 óráig.
|
|
|
|
|
|
|
|
Page 1 of 3 |